Fletó bukta
Ezt hirdetik itt-ott Budapesten óriásplakátok szabadon maradt felületei. Ha valaki még nem tudná. A népre bízott döntés eredményét borítékolni lehetett. Ki ne szavazna igennel, ha megkérdeznék tőle, hogy szeretné-e, ha a benzin ára harminc forinttal csökkenjen, vagy éppenséggel eltörölnék az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját. El lehetne persze magyarázni ezek népgazdasági (ha már népszavazás) következményeit, de az emberek nyilván nem a költségvetés helyzetével kelnek és fekszenek. Annál inkább azzal, hogy mi marad a pénztárcájukban. Ezért volt a minapi szavazás oly álságos, minden jogi, politikai csűrcsavar, ilyen-olyan besorolások és alkotmányjogi állásfoglalás ellenére.
A közösségi érdeket ugyanis bitang nehéz egyértelművé tenni, ha az alapvetően osztályellentétek, érdekkülönbségek elsimításának legalábbis törekvésén alapszik. Az uralkodó osztály szempontjainak előtérbe helyezését – nyilvánvaló okból – legfeljebb diktatúrák mellőzhetik. Manapság nagyvállalatok, konszernek, multinacionális cégek és holdudvaraikban megbúvó szövetségeseik alkotják az uralkodó osztályt. Udvartartásuk pedig maga a politika, az általunk négyévenként újraválasztott hatalmi gépezet, mely összefonódik a gazdasági elittel, és a korrupt bürokrácia hálóját szövi önmaga köré.
Éhező és jóllakott polgár is csak azt hiszi, hogy szabadon választ. Azok közül választunk, akik politikára adják a fejüket, akik befolyásra, hatalomra törekednek. Személyes ambícióból és hordaszellemből táplálkozva egyaránt. Ígérnek, ígérgetnek, hazudnak, de hatalmuk megtartásához olykor tenniük is kell valamit. Itt-ott még értékrendek megjelenése is tetten érhető. Elhangozhat egy-egy vallomás, beismerés, mea culpa. Hovatovább a közösségért is dolgoznak, saját maguk által is laposra taposott, kétdimenziós mozgásterük keretein belül.
Az ország éppen ebben a fázisban van. A most fungáló, szemrebbenés nélküli hazugságokkal választást nyert politikai garnitúra reformelképzeléseinek a megvalósításába kezdett. Rendbe akarták tenni a költségvetést, az egészségügyet, látszólag a közösségért kívántak dolgozni. Látszólag, mert mondanom sem kell, hogy önnön fennmaradásukért küzdenek. Ordító költségvetési hiánnyal, inflációval, szociális megszorításokkal, padlóra adóztatott vállalkozásokkal ugyanis nem lehet választást nyerni. Ez már nem az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Egy ideig lehetett úgy tenni, mint ha a takaró a lábfejünkig is elérne, miközben megállíthatatlanul csúszott le a testünkről. Ez történt az előző ciklusban. A végére már nem maradt takaró, kis híján az ágyról is leestünk.
A 2006-os választások után pőrén didergő ország vezetése nem tehetett mást, új takarót kellett szőnie. Elkezdték. Eljutottak többek között a vizitdíjig, a kórházi napidíjig, a tandíjig. Szerkezeti reformok indultak el, kiszenvedték az egészségbiztosítás - vitatott értelmű és hasznú - megújításának koncepcióját. Már-már megszokták, hogy igazat mondjanak. Hangsúlyozom, nem elsősorban érettünk, hanem önmaguk miatt. Dolgozni kezdtek, ami - mellékesen - az országnak sem vált volna hátrányára.
Ezt akadályozták meg a másik oldalon állók. Akik ugyanebben az országban élnek, akik véletlenül sem akarták, hogy nélkülük történhessék bármi előremutató. Abba a hazugságokkal lékelt csónakba merik vissza a vizet, amiből azt a kormányon lévők saját bőrüket mentve igyekeznek kiszivattyúzni. Az ellenzékben politizálókat nem érdekli, hogy a csónak közös, hogy mindannyian belefulladhatunk a különféle világgazdasági tényezők által is szorongatott költségvetési hiányba. Náluk is abszolút prioritás a Cél, a hatalom megszerzésének óhaja. Bármi áron. Vezetőjük felhasználta az ország polgárait, mindent elsöprő tömegstatiszta szerepre kárhoztatva azokat, akiknek sem kedvük, sem idejük, sem energiájuk nem maradt ahhoz, hogy górcső alá vegyék a gazdaság helyzetét, netán értékeljenek, elemezzenek, véleményeket összevessenek, érezzék és értsék, megértsék közös érdekeinket.
Nem, kedves barátaim, nem magunk fajta demokrata, hanem egy a nemzetet megosztó despota, a rendszerváltás hajdan fényesen ragyogó csillaga, aki ma is a népakarat szentségét hirdeti, és újra rendszert váltana. Sajnos nem Önért, nem miattunk, nem a népért. Egyszerűen el szeretné kergetni a színészi képességeiről elhíresült, modoros ripacsot, a hitelességnek már morzsáival sem bíró adócsaló pénzvezért, a vulgárliberális hivatalvezetőt, a múlt rendszer mementóiként itt ragadt, markukba röhögő állampárti-pártállami kádereket. Ha nem sikerül neki, cseberben maradunk, ha sikerül, vederbe kerülünk. Ennyire vakok lennénk? Reményeim szerint akad majd egy házaspár, aki aláírást gyűjt, és népszavazást kezdeményez országunk súlyos tehertételei, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor közéletből történő eltávolítása érdekében. Addig viszont marad a bukta. Bukta a javából. A mi közös, nagy, büdös Buktánk.