Yes, we can!
Valóban történelmi tettet vitt véghez ez a kenyai illetőségű amerikai. Nagy szerencséjére az Államokban született, így politikai karrierjének egészen a csúcsig nem volt származásából fakadó akadálya. Nem úgy mint a szomszédunkban, a Graz melletti Thal falucskában született, fehér bőrű Arnold Schwarzeneggernek, akinek most vélhetően még karakteresebben szorul állkapcsa az állcsontjához. Egyrészt mert demokrata érában kell élnie elnököstül, kongresszusostul, szenátusostul, másrészt azért, mert az osztrák származású, republikánus kormányzó irányítása alatt lévő Kaliforniában élők döntő többsége is kínos módon Obamára szavazott. Harmadrészt pedig azért, mert ő maga az érvényben lévő amerikai alkotmány okán – bevándorolt állampolgárként – terebélyes ambíciói ellenére sem lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Kalifornia tekintélyes számú elektorával nagyban hozzájárult Obama sikeréhez. McCaine számos államban jól tartotta magát, sőt a CNN választást követő szuperdigitális, érintőképernyős műsorfolyamában látható piros-kék térképeken a laikus tévénéző látszólag több republikánus pirost láthatott, mint demokrata kéket. A helyzet mégis korán egyértelművé vált. Barack Obama fölényes győzelmet aratott, és Közép-európai idő szerint reggel hat órakor meg is köszönte ezt Amerikának, szűkebben Chicagónak, az őt ünneplő milliós tömegnek.
Nem mondott sokat, de azt jól mondta. Az emberek könnyeztek a boldogságtól, fehérek és feketék egyaránt, köztük az első sorok egyikében Jesse Jackson színes bőrű, ismert polgárjogi aktivistával. A változás lehetőségének szele, Martin Luther King szellemisége érződött. – Yes, we can! – skandálták az emberek. És lehet, hogy valóban meg tudják csinálni. Megtartani a vezető szerepet, túllendülni a gazdasági válságon, több levegőt és békességet hozni a világnak.
Még a viszonylag szűk mozgásteret engedő világpolitikai, világgazdasági környezetben is emberibb, empatikusabb, toleránsabb Amerikában bízik a világ. Az a világ, ahol – mint tudjuk – a pénz, a tőke diktál, és ez alól Barack Obama sem tudja kivonni magát. Az a pénz, ami az új elnököt is hatalomra segítette, ötször annyit költve a kampányára, mint vetélytársa, John McCaine. Ezen pénztömeg mögött pedig arctalan emberek is állnak, akik várnak majd valamire, elvárnak valamit támogatásukért. Valódi kihívás lesz ez a szimpatikus, széles mosolyú, kétgyermekes apa számára. Lebeghetnek a szeme előtt megvalósítandó tervek, álmok, de a politikai kényszer és realitás őt is szűk pallóra kergetheti, ahol egyensúlyozni nem lesz könnyű. Támasz, támogatók nélkül pedig pláne nem. Ezért rendkívül fontos McCaine gesztusa, aki veresége elismerése mellett azon nyomban hitet tett az amerikai egység mellett, immáron az új demokrata elnök, Barack Obama mögött.
Az ismert zenész, Steve Wonder szerint is eljött az ideje annak, hogy az amerikai államok után végre az amerikai polgárok is egyesüljenek. Igaza van. Egyesüljenek, cselekedjenek, élükön 44. elnökükkel. Magunk pedig – itt, Európa szívében – vegyünk példát róluk, és cselekedjünk végre mi is! Egy a kollektív tudattalanban feloldódó spontán mosoly egy embertársunkra, egy gesztus a hivatalban, egy segítő kéz a rászorulónak, önzetlen szándékok és tettek helyi vezetőinktől a politikai elitig. Minden szinten tehetünk valamit. Hiszem, hogy képesek vagyunk rá. Yes, we can too!